Témakörök

.COMgress áttekintés

0 0
2016.11.29. 00:00

.COMgress áttekintés

dotcomgress_rendezvenyheader


2016. Október 6-án megrendezésre került az első .COMgress melynek fő célja  volt, hogy egy olyan szakmai alapon szerveződő, az Internet szolgáltatás tárgykörét felölelő rendezvényt teremtsen, melyre a magyar piacnak szüksége van.

E célokat kitűzve maga elé döntött úgy az AccessPoint Kft, hogy életre hívja a .COMgresst, hiánypótló rendezvénysorozatot teremt, és egyben igyekszik ezzel valami újat is adni partnerei és a szakma számára. Reményeink közt szerepelt, hogy a magas részvételi arány igazol minket. Az esemény után kijelenthető, hogy feltételezésünk beigazolódott. A több mint 80 regisztrált cég, több mint 120 résztvevő valamint  az 5 kiállító illetve számos elismert előadó részvétele adott egyértelmű visszaigazolást számunkra, hogy a jövőben is létjogosultsága lesz a .COMgress-nek.




Számos szóbeli visszajelzést kaptunk a rendezvényen ügyfeleinktől, azonban most arra kérjük Önöket, hogy ha még nem tették meg akkor töltsék ki rövid elégedettségi kérdőívünket, melynek válaszaiból kideríthetjük mi az amire még szüksége van a szakmának, mi az amit esetleg másképpen képzelne el, vagyis hogyan fejlesszük a rendezvényt a jövőben.





Még egyszer szeretnénk minden résztvevőnek, előadónak megköszönni, hogy jelenlétükkel megtisztelték eseményünket és hozzájárultak annak sikeréhez. Reméljük, hogy hasznos információkkal, kapcsolatok sokaságával tértek haza és a .COMgress after party alatt is feledhetetlen élményekkel gazdagodtak.


Az .COMgressen elhangzott előadások prezentációit valamint az ott készített képanyagokat dotcomgress.hu weboldalon megtalálhatják az érdeklődők.


Köszönjük és várjük Önöket jövőre is!


Hozzászólás írása

Hozzászólások

Új hozzászólás
Még nincs egy hozzászólás sem.