Témakörök

2020 Piaci elemzés - Passzív eszközök

0 0
2021.02.11. 15:45

A 2020-as év piaci elemzéséről szóló sorozatunk újabb állomásához érkeztünk A széria epizódjai során betekintést nyerhettek abba, hogy gyártóink miként teljesítenek önmagukhoz és egymáshoz képest. Szót ejtünk a kialakult piaci trendekről, valamint arról, hogy mit várhatunk a jövőtől. Ezúttal az optikai és strukturált hálózatok témakörét dolgozzuk fel és elemezzük, hogy mit mutatnak számunkra a kapott adatok.

A tematika nem, viszont a szobán forgó gyártók természetesen változtak a korábbi részekhez képest. A mai videóban a Fibrain, Belden és Bitner jut főszerephez.

Optika

A Fibrain az optikai kategóriából származó bevételünk 93%-át adta a tavalyi évben. 2018 – 2019 között szinte nem volt érdemi változás a számokban, kiegyensúlyozottság és folyamatos lendület jellemezte a Fibraint. 2020-as évben a fentiekhez képest viszont egy masszív csökkenés volt tapasztalható. Ennek több oka is volt. Természetesen a pandémia mint minden üzletágra erre is kihatott hisz rengeteg beruházás és projekt állt le vagy lassult le a COVID-19 megjelenésekor és a lezárások bejenetésekor. Ezek mellett azonban egy másik fontos tényező is befolyásolhatta a számok csökkenését. A Szupergyors Internet Program (SZIP) első fázisának kifutásával rengeteg nagy beruházás és fejlesztés zárult le sikerrel. Mivel a lefedőhálózatok nagy része elkészült most az ügyfélbekötések kerültek a középpontba, ezek letelepítése az előbbiekhez képest jóval kevesebb költséggel és eszközberuházással jár és lassabb folyamat, mint egy-egy nagy gerincösszeköttetés megépítése így a lassulás okaként ez is mindenképp megemlítendő.

Egy érdekes megállapítást is sikerült tennünk a statisztikákat elemezve. A korábbi években a magyar piacon nem volt jellemző az előszerelt megoldások telepítése a szolgáltatók részéről. Ennek fő oka a magasabb ár lehetett. Azonban a pandémiás helyzet következtében úgy látszik, hogy a szolgáltatók mérlegelték azt, hogy a valamelyest magasabb bekerülési árért cserébe az ügyfélnél töltött idő szignifikánsan lecsökkenhet, amely az ügyfelek konfortérzetét valamint az egy nap alatt elvégezhető bekötések számát is megnövelte. A most látottak alapján ez a tendencia tovább folytatódik 2021-ben is és egyre több egyedi szolgáltató logóval is ellátott előszerelt eszköz kerül megrendelésre.

A jövőre nézve egy fontos műszaki változás is megjósolható. A korábban használt G.652.D kábelek gyártása folyamatosan kivezetésre kerül és helyette az új G.657.A1 lesz a sztenderd szabvány.

A jövőbe tekintve elmondható, hogy a 2020-ban elmaradt beruházások nagy valószínűséggel az idei évben megvalósulnak és egy kisebb pihenő után ismét új erőre kapnak hiszen egy hálózat fejlesztése soha nem állhat le.

Strukturált kábelezés

2018-2019-re 40%-os árbevétel növekedést könyvelhettünk el. A tavalyi évben szinte forintra megegyezően hoztuk a 2018-2019-es bevételünket így tehát se növekedésre se csökkenésre nem került sor. A struki kategóriában 3 gyártó dominanciája figyelhető meg: Belden, Bitner, Fibrain. E három cég adja a strukturált kábelezésből származó árbevételünk 95%-át. Egy kitérőben érdemes megemlítenünk azt, hogy a Belden és a Bitner kizárólag különböző típusú kábeleket gyárt míg a Fibrain teljes connectivity portfólióval is rendelkezik. Erre a komplex rendszerre egy nagyon jó példa a tavalyi évben debütáló Fibrain HD hibrid megoldás. A FibrainDATA termékcsalád mellé a gyártó 25 év rendszergaranciát is biztosít, amely projektek és nagyobb beruházások esetén kiemelten fontos. A fenti garanciális feltételek megléte láthatóan a partnereket is befolyásolja mivel 2020-ban a struki szektorban is a bevételek 20%-ért már a Fibrain volt a felelős.

Rack és Rackszekrény

A 2018-2019-es évben szignifikáns eltérés nem volt csupán 4% volt az eltérés eladott darabszámban. Ez a mennyiség 2020-ban 11%-kal nőtt. A két domináns gyártónk itt a ZPAS és a Fibrain. A ZPAS uralkodása egyértelmű volt a 2018-as, valamint 2019-es évben. Ezt a tényt a számok is igazolták mivel 2018-ban 92%-a 2019-ben 90%-a volt az eladott szekrények és kiegészítők márkája ZPAS. 2020-ban viszont már kevésbé volt egyeduralkodó mivel „mindösszesen” 64%-ra esett vissza a teljesítménye.

A szekrényeket is érdemes két alkategóriára bontani: kültéri, valamint beltéri. A kültéri megoldások tekintetében egyértelműen a ZPAS mellé tesszük le a voksunkat mivel itt talán mondhatjuk azt, hogy verhetetlen a ZPAS egyedi megoldásokban. Beltéri szekrények esetén azonban inkább a Fibraint preferáljuk mivel minőségben megegyezik azonban szállítási időt és rendszerességet tekintve sokkal rugalmasabb, mint a ZPAS.

Összegzésként kijelenthetjük azt, hogy a passzív üzletágban is folyamatos fejlődés várható, mint az új mint az átcsúszott nagy beruházások miatt. Illetve feltétlen meg kell említenünk, hogy a SZIP egy következő projektje is a küszöbön van már és hamarosan át is lépi azt. Amint erről a kiírásról bővebb információval rendelkezünk természetesen azonnal értesítünk titeket.

Hozzászólás írása

Hozzászólások

Ez a blogbejegyzés csak belépve kommentelhető!

Még nincs egy hozzászólás sem.