Témakörök

Cambium Networks ePMP 3000 - A Datatrans hálózatában

2019.12.12. 09:37

A Datatrans Internet Kft. Fejér és Komárom megyében biztosít internethozzáférést üzleti, valamint lakossági partnerei részére. Elmondásuk alapján több tényező miatt is szükségessé vált egy új, fejlettebb és modernebb technológia bevezetése, aminek legfőbb eredményeképpen nagyobb sávszélességet biztosíthatnának ügyfeleik számára. Ekkor keltették fel figyelmüket a Cambium Networks termékei, melyek közül az ePMP 3000-es került ki győztesként.

A sávszélesség növelés mellett más szempontokat is figyelembe kellett venniük. Huszár Zoltán a Datatrans Internet Kft. ügyvezetője által megfogalmazott kritériumok közt szerepelt a hatékonyabb frekvencia kihasználás, illetve az, hogy kevesebb bázissal tudjanak kiszolgálni jobb feltételek mellett több ügyfelet.

A két befutó a Cambium Networks PMP 450 M illetve az ePMP 3000-es terméke lett. Végül az ePMP 3000-es kedvezőbb árfekvése, valamint egy promóciós lehetőség segített a végső döntés meghozatalában.

A bázisállomások telepítése és konfigurálása után megkezdődött a régi kliensberendezések cseréje is, valamint a tesztüzem.  A korábbi kritériumoknak is eleget téve a bázisokat 20 MHz-es csatornaszélességre állították. Jelenleg 14db eszköz cseréje történt meg. Éjszakánként és napközben futtatják le a teszteket, amelyek alapján megbizonyosodhatnak róla, hogy milyen sávszélesség elérése lehetséges adott végponton 20MHz-es raszteren. Az eddigi eredmények alapján elmondható, hogy akár 200Mbps is elérhető az új technológia által. Amikor az összes kliensberendezés cseréje megtörténik akkor megközelítőleg 70 SM csatlakozik majd egy AP-hez.

A finomhangolás során nagy segítséget jelentett számukra, hogy a Cambium Networks mérnökei az AccessPoint Kft.-vel közösen meglátogatták őket és átnézték az általuk alkalmazott beállításokat, hogy biztos a maximumot hozhassák ki ePMP rendszereikből.

Jövőbeni tervük, hogy minden ügyfelük számára nagyobb sávszélesség biztosítására alkalmas hálózatot teremtsenek és az arra alkalmas területen akár 100 Mbps-os csomagokat is kínálhassanak a Cambium berendezéseinek segítségével.

Hozzászólás írása

Hozzászólások

Ez a blogbejegyzés csak belépve kommentelhető!

Még nincs egy hozzászólás sem.