Témakörök

CN PTP650 esettanulmány - Z-NET Mikronet

0 0
2016.03.27. 00:00

Magyarország egyik legnagyobb alternatív szolgáltatója adoptálta hálózatába az első PTP650-es linket.

PTP650cA Cambium Networks 2013 év végén bejelentett új 5GHz-es pont-pont csúcsberendezésének hazai tesztelése igen korán megkezdődhetett a Z-NET Mikronet és gyártó jóvoltából. A teszt teljes időszaka alatt helyszíni személyes, és távoli elérésen keresztüli technikai supportot adott a Cambium Networks. A folyamatos kapcsolattartás folyómányaként az utolsó legapróbb hibákat is sikerült kiszűrni a PTP650 firmwaréből, ezzel tovább csiszolva az amúgy is minden várakozást felülmúló újdonságot.

Az elődöt minden bizonnyal nem kell bemutatni a szolgáltatói közösségnek, de pár szóban annyit azért érdemes megjegyezni az Orthogon Sytems OS Spectráról, (később Motorola PTP600) hogy 2005-ben még kiaknázhatatlannak tűnő 300Mbit-es aggregált kapacitást kínált és ehhez mindössze 30MHz-es spektrumra volt szüksége. Ezzel a mai legkorszerűbb 802.11n alapú rádiókat is maga mögé tudja utasítani a 8 éves berendezés. (Akkoriban a legerősebb piaci versenytárs kapacitásának 300%-át teljesítette.)

Mivel mind a mai napig korszerű technológiáról van szó, így a jogutód Cambium Networks nem is tervezte alapjaitól újra a PTP650-et. Dióhéjben a 30MHz-es rasztert megemelték 45MHz-re, ezzel a 300Mbit-es valós adatátviteli maximum 450Mbit-re módosult. Ezen felül egy termékben olvasztották össze az 5,4 és 5,8GHz-es változatokat. Ezzel párhuzamosan a korábbi két eszköz együttes frekvenciatartományát kiterjesztették 4,9 - 6,05 GHz-re. Természetesen ezeknél sokkal több történt, de a legfontosabb különbségek itt nyilvánulnak meg.



Engedjék meg, hogy a teszt eredményeinek bemutatásához Zuber Gyula, a Z-NET Mikronet tulajdonosának saját szavait idézzük, aki azóta meg is vásárolta a teszt linket:



"Az eszko?z 34km-en lett telepi?tve 1.2m-es Grante HPA antenna?kkal. A ra?la?ta?s hiba?tlan, zaj van de nem kiemelkedo?en magas. A link max (256QAM) modula?cio?val megy, az elmu?lt 1 ho?napban nem is le?pett vissza erro?l. A vonal szimmetria adapti?vra van a?lli?tva eze?rt egy ira?nyban 350MBit/s sebesse?get is lehet vele me?rni, 2 ira?nyban aggrega?ltan 430MBit/s a?tviteli sebesse?get me?rtem.

Jelenleg kb 250 u?gyfe?l haszna?lja a linket 160Mbit/s forgalom mellett a ke?sleltete?s katona?s 1-2 ms. Ez jobb mint ba?rmilyen n-es eszko?z ke?sleltete?se forgalom ne?lku?l. Az 1 sza?lon me?rt TCP a?tvitel (mikrotik tesztel) ele?rte a 190MBit/s-s. Ezt a szolga?ltata?si mino?se?get eddig kiza?ro?lag licenszelt mikro?val tudtam ele?rni ilyen ta?volsa?gon.

Hasonlo? mino?se?get ke?pviselt a PTP600 is (kisebb a?tvitellel), a?m az 2013-as viszonylatban ma?r borzaszto?an tu?la?razott volt. Ha a hi?rek igazak, a PTP650 esete?ben ez nem i?gy lesz. U?gy gondolom, egy jo? a?raza?ssal az 5GHz Point-to-Point piacon a legjobb ve?tel a PTP650 lehet (persze a felso? katego?ria?ban).

Fontos me?g tudni, hogy a PTP650-et Magyarorsza?gon gya?rtja?k, nem tudom kinek mennyire sza?mi?t ez, de ennek e?n nagyon o?ru?lo?k.

Lenyu?go?zo?tt az eszko?z, ami aze?rt is furcsa mert a ha?lo?zatomban le?vo? eszko?zo?k ko?zu?l eddig 0db volt Motorola/Cambium Networks.

E?n ba?tran merem aja?nlani a Cambium Networks PTP650-et. Szerintem aki meg tudja venni megba?nni nem fogja!

Zuber Gyula
ZNET-Mikronet Kft."


ZNET_PTP650

ZnetPTP650




Hozzászólás írása

Hozzászólások

Új hozzászólás
Még nincs egy hozzászólás sem.