Témakörök

IgniteNet MetroLinq 60 esettanulmány

0 0
2016.10.06. 00:00

Összefoglaló az IgniteNet MetroLinqről

IgniteNet_header

Aktuális cikkünk főszereplője nem csak a témaválasztás szempontjából érdekes, tekintve, hogy az eddigi legalacsonyabb árú 60GHz-es PTP összeköttetés kerül górcső alá, hanem rövid időn belül ez a második, az adott termékkel foglalkozó szakmai anyag mely napvilágot lát. Ez is jól mutatja, milyen nagyfokú érdeklődést kelt az IgniteNet most debütáló gerinchálózati megoldása, kereskedelmi és szolgáltatói körökben. Lévén, hogy kötelességünknek érezzük a szakma minél széleskörűbb tájékoztatását, úgy gondoltuk, hogy függetlenül a már korábban a témában közölt anyagtól, közzé tesszük a ügy saját perspektívánkból vizsgált részleteit.

Mint azt tudni vélt, a PTP linkek a legfontosabb alappilérei a vezeték nélküli internet szolgáltatásnak. Ezen hardverek végzik a leginkább erőt próbáló feladatokat. Gerincoldali alkalmazásuk révén nagy kapacitásuk mellett rendkívül fontos, hogy stabilak, megbízhatóak és időtállóak legyenek. Ezekből és relatív magas árukból adódóan meggondolandó, hogy melyik gyártó eszközeit alkalmazzuk a backbone hálózatban.

Ezért is igyekszünk minden újdonságról és lehetőségről beszámolni partnereinknek.  Legutóbb februárban olvashatták nagy PTP összehasonlító tesztünket, amelynek a legfőbb célja az volt, hogy egy átfogó képet mutasson a jelenlegi helyzetről valamint termékkínálatról. Most pedig ismét egy újdonságnak számító vBand technológián alapuló eszköz bemutatása következik.

A 60 GHz nyújtotta pro és kontra érvekről illetve a jelenlegi NMHH állásfoglalásról szintén bővebb tájékoztatást kaphatnak januári Liberator V1000-s esettanulmányunkban.

Az amerikai székhelyű IgniteNet egy viszonylag új versenyző a piacon, portfóliója rendkívül széles skálájú, megtalálható benne a beltéri WiFi HotSpot megoldásokon keresztül a kültéri fix telepítésű multipont rendszereken át jelen cikkünk alapjául szolgáló hibrid 60GHz/5GHz-es frekveciasávban üzemelő bridge megoldás is.

Mit lehet tudni az IgneteNetről? A tajvani Accton Group tulajdonolja, ahova egyébiránt az SMC Networks is tartozik, de ami ennél érdekesebb, hogy egy korábbi LigoWave/Deliberant alapító Hal Bledsoe az elnök. Hal önéletrajza érdekes állomásokat tartalmaz, mivel a litván cég elhagyása után fejlesztési igazgató volt az Ubiquiti-nél, majd egy ideig neve az ARC Wireless-t fémjelezte. Az itt eltöltött kicsit több mint másfél év után lett ötletgazdája az IgniteNet-nek.

Az IgniteNet MetroLinq 60-asról mindenképp érdemes elsőként megjegyeznünk, hogy jelenleg ez a legolcsóbb PTP megoldás amely a 60 GHz-s frekvenciasávon üzemel. Ez nem azt jelenti, hogy nem lenne helye a piacon, de ezen a szűrőn keresztül kell vizsgálni a következőket. A gyártói adatlapokat elemezve megtudhatjuk, hogy az 1 Gbps-s adatátvitelre hivatott eszköz jelenleg négy változatban érhető el.  A különbség legfőképp az integrált antenna méretben mutatkozik meg, számszerűsítve egy 35 cm-es valamint egy 19 cm-es antennával szerelt modell közül van lehetőségünk választani. A 35 cm-es antennával akár másfél kilométeres táv áthidalását, míg a 19 cm-esnél 900 métert ígér a gyártó. A full kültéri kialakítású eszköz 60 GHz-es rádiója mellett egy 5 Ghz-es is integrálásra került, amely arra hivatott, hogy backup-ként szavatolja a link működését, amennyiben a 60GHz-es vonal az időjárási vagy egyéb körülmények miatt szakadna. Az 5GHz-es rádió lehet konnektoros vagy integrált antennás, a fent említett négy változatról a kép így válik teljessé.
A Cloud Management technológiának köszönhetően az interneten keresztül bármikor elérhetjük linkünket, módosíthatunk az adott konfiguráción, még akkor is, ha valamit sikerült úgy félre konfigurálni korábban, hogy a belső hálózatunkból már nem elérhető az eszköz.
Az alkalmazott rádió chipről azt érdemes tudni, hogy a kanadai Persao jegyzi és WiGig (IEEE 802.11ad) szabványú. Kezünk ügyébe került egy dokumentum, amit az Amerikai Hírközlési Hatóság  számára a Sporton Lab.  készített az engedélyezési procedúra alatt. Az internetről letölthető dokumentum átnézése után konstatáltuk az alacsony fogyasztói ár oltárán feláldozott részleteket. A lenti képeken láthatják az eszköz belsejét. Számunkra legalább rendhagyónak nevezhető a rádió és az 5GHz-es antennafej rögzítése. A 60GHz-es modul és az ezt körbevevő 5GHz-es mini panel antenna tulajdonképpen a radom belső felére van ragasztva és/vagy műanyag fülekkel rögzítve. Ezen kívül kifogásolható a rádiós modul egy speciális USB kábelen keresztüli bekötése, mivel az USB csatlakozók nem nyújthatnak hosszútávon védelmet a rezonancia ellen. A kicsúszást megelőzendő ugyan felhasználtak egy szivacsot az alaplapon, de ennek sikere azért kétséges. A nyári melegben történő hőingadozások általi anyagfáradás/hőtágulás miatt (az usb aljazból kicsúszó kábel) bekövetkezett szakadás rögtön nagy problémákat okozhat a szolgáltatásban és ezáltal a rendelkezésreállásban is. Ennek okán minden partnerünknek azt javasoljuk, hogy a fenti észrevételt szem előtt tartva döntsön a vásárlást illetően.

radio_full_

usb_ignite

wifi_card

ignite_board

board_radio

Fizikailag két Gigabites RJ45 port áll rendelkezésünkre amelyen keresztül természtesen PoE-n is megtáplálhatjuk. Illetve egy USB port is beépítésre került bár tegyük hozzá, hogy ez csupán opcionálisan van feltüntetve.

A felfogatás és a hátlap anyag használatát illetően fém illetve műanyag porkohászati úton létrehozott elegyéről beszélhetünk, amely remélhetőleg hosszútávon is probléma nélkül áll ellen az időjárás hatásainak.

Ljubljanában a végleges termék első szemrevételezése alkalmával már feltűnt, hogy a mellékelt konzol nem alkalmas vBand rendszerű rádiók megfelelő rögzítésére. Több panasz is érkezhetett az IgniteNethez, mivel az elmúlt napokban kaptuk a hírt a gyártótól amely szerint elkészült és beszerezhető egy átalakított robosztusabb és stabilabb rögzítő a MetroLinqhez.

tarto

A felfogatással adódtak további problémák  tesztünk alatt. Amellett, hogy nehézkesen sikerült a gyártó által mellékelt konzollal stabilan tartani az antennát hangolás közben, egy repedést is sikerült produkálni a rögzítő elemen, ami egyértelműen nem a túl erőltetés következménye volt.

repedes

A gyártói és egyéb források elemzése után pedig kezdjünk is hozzá a mérés bemutatásába. Raktárunkba való beérkezése után a 35 cm-es antennával szerelt linket mérnökeink felkészítették arra, hogy minden optimális legyen a kültéri tesztre. Előzetes asztali méréseik kimutatták, hogy viszonylag alacsony csomagterhelést képes elviselni az IgniteNet ezen produktuma (~100K), míg az előzetes TCP mérésünk 400Mbit körül tetőzött. A link az ismerkedést követően pedig azonnal megkezdhette útját partnerünkhöz, a MicroSystem Kft-hez ahol hozzáláthattak a tesztek megkezdéséhez.

A szóbanforgó távolság a két pont között 700 méter. A finomhangolások elvégezése után sikeresen összeállt a link, és -54 dBm valamint -59 dBm-s jelszint mellett maximális kapacitást jelzett a grafikus interfész. Természetesen itt még semmilyen átmenő adatforgalom nem terhelte az eszközöket.

Az első UDP-n mért eredmények a következőképpen alakultak 200 mbps-os limitációt alkalmazva, 1500-as csomagmérettel, packet loss nélkül. Átlagban a ping idők itt 1,5 - 3 ms között változtak de szélsőséges esetben láthattunk 7 ms-t is.

Tx/Rx átlag: 199,7 Mbps / 178 Mbps (377,7Mbps aggregált)

Screenshot2_750

                                                           (Képre kattintva nagyobb méretben is elérhető)

A második UDP mérés során már emeltük a korlátot 300 Mbps-re. Ezen kívül minden más mérési érték változatlan maradt. A képet látva észrevehető, hogy így 264,4 Mbps / 205,6 Mbps-os átlagot futott a link (470Mbps aggregált). Itt már a végét járta a MetroLinq, mivel a válaszidő drasztikus növekedése illetve a csomagvesztés is megjelent. Számokkal is prezentálva a jelenséget itt már 40-80 ms-os tartományban mozognak az értékeink.

Screenshot3_750

(Képre kattintva nagyobb méretben is elérhető)


A TCP tesztet két irányban elindítva, 50 szálon átlagosan 93,9 Mbps / 93,8 Mbps (187,7Mbps aggregált) volt az eredményünk. Nagy vonalakban annyit érdemes megjegyezni, hogy itt is 1-2 között mozgott viszont előfordult 35 ms-is.

Ezzel 100/100 pont-pont kapcsolat megvalósítására alkalmas lehet a berendezés.

A fenti méréseket két – szembe állított RB1100AHx2-vel végeztük btest-el.
A precízebb mérés végett mértünk linux-iperf párossal is (némileg gyengébb jelszint mellett),
ezen TCP mérések adatai:
@1500byte frame ~180-200mbps, 2-4msec válaszidő
@700byte frame ~80mbps, 5-10msec válaszidő
@150byte frame ~18mbps, 5-10msec válaszidő

Látható, hogy a korlátot jelenleg a lekezelt csomagok száma jelenti. Amennyiben ezt orvosolni tudja a gyártó, úgy jelentős növekedés várható az átvitel megbízhatóságában és talán sebességében is.


Screenshot1_750

                                                     (Képre kattintva nagyobb méretben is elérhető)

admin_ignite1_750

                                                      (Képre kattintva nagyobb méretben is elérhető)

admin_ignite2_750

                                                        (Képre kattintva nagyobb méretben is elérhető)

Összegzésként elmondhatjuk, hogy annak ellenére, hogy a MetroLinq közel sem hozta a gigabites átvitelt a gyártó által beharangozott maximális távolság felénél sem, nem nagyon lehet okunk panaszra. Ebben az ár szegmensben a 3-400Mbit kapacitás is elég nagy fegyvertény, amennyiben egy nem létfontosságú link esetén el kell hagynunk az 2,4/5GHz-es tartományt szabad csatorna híján, de más 24/60/80GHz-es összeköttetést nem enged meg a büdzsé. Gerinchálózati felhasználásra mégsem ajánlhatjuk, mivel relatív alacsony csomagterheléssel képes megbirkózni, de az update-elt felfogatással térfigyelő rendszerekbe, épületek közötti összeköttetések létrehozására (pl. üzemek), nagy sávszélességet igénylő ügyfelek bekötésére alkalmas lehet. A berendezés tartósságára viszont csak az idő vas foga adhatja meg a választ.

A tesztünk során alkalmazott linket természetesen cserélt tartókonzollal eladásra kínáljuk, amennyiben felkeltettük az érdeklődést, keressék kiemelt kapcsolattartójukat vagy hívják a központi számunkat.

ignite_wt_web

ignite_office_web

Hozzászólás írása

Hozzászólások

Új hozzászólás
Még nincs egy hozzászólás sem.