Témakörök

Mi is az a Terragraph? - Miért lesz nekünk jó?

0 0
2021.12.17. 17:55

Hosszabb kihagyás után rögtön egy minisorozattal térünk vissza. Az elkövetkező két epizód során részletesen bemutatjuk nektek a Cambium Networks 60GHz-es (V-Band) multipont termékcsaládját a cnWave-et, amely több szálon is szorosan kapcsolódik a Facebook Connectivity által életrehívott Terragraph rendszerhez. Természetesen most is segítségünkre van visszatérő szakértőnk Balogh Attila (BAT) akinek bőven akad személyes tapasztalata a Terragraphról.

 

A cnWave megszületése már több mint egy évre datálható vissza, azonban mindeddig nem beszéltünk róla. Ennek legfőbb oka az volt, hogy szoftveresen a termék még nem állt készen arra, hogy nagy plénum előtt felléphessen. Mára ez a helyzet megváltozott, de természetesen, mint minden szoftvernél itt is folyamatos fejlesztések és optimalizálások zajlanak annak érdekében, hogy maximalizálni tudják a hardver teljesítményét és működését.

Egy nagyszabású teszt során - melyben részt vett a Deutche Telekom, valamint a Telekom Infra projekt mellett a Magyar Telekom – a Facebook Terragraph 60GHz-es multipont rendszerét tesztelték két magyarországi településen (https://terragraph.com/story/2019/02/18/terragraph-arrives-in-mikebuda-hungary/) (Mikebuda és Márkó). A projekt célja az volt, hogy bemutassák azt, miként is lehetséges egy teljesen vezeték nélküli szolgáltatást kiépíteni 60 GHz-en akár gigabites adatátvitellel úgy, hogy az minden körülmények közt működőképes és stabil lehessen.

Az egyetlen egy optikai betápot leszámítva minden mást a 60GHz-es sávon és annak két 2GHz széles raszterén oldottak meg beleértve a felhordóhálózatot, valamint az ügyfélkapcsolatokat is.

E technológia szembemegy a jelenlegi sztenderdekkel és nem arra épít, hogy minél masszívabb és erősebb paraméterekkel (betáplálással, szünetmentesítéssel stb..) rendelkező nagy bázisállomások szolgálják ki a klienseket, hanem arra, hogy sok kis bázisállomás együttesen végezze el ezt a feladatot. A 60 GHz-nél köztudott, hogy mindenképpen szükséges rálátás annak érdekében, hogy a kommunikáció megvalósulhasson.

Kijelenthető, hogy a Terragraph projektnek köszönhetően az "ay" szabvány számos olyan funkciót és képességet kapott, ami hozzásegítette ahhoz, hogy telekommunikációs környezetben sokkal nagyobb potenciállal rendelkezzen, mint a korábbi 802.11ad. A teljesség igénye nélkül csak néhányat említve:

802.11ay-nál két újítással is találkozhatunk melynek megszületésében nagy szerepe volt a Terragraph projektnek. Az egyik a TDD (Time Division Duplex) amely egy időosztáson alapuló GPS szinkronizációs rendszer. E technológia képes szabályozni azt, hogy mely időpillanatban mely rádió/rádiók azok amelyek épp adnak vagy vesznek, elkerülve így az interferenciát. Ez a feature frekvencia újrahasznosítás szempontjából fontos. Ennek segítségével a rendszer képes ugyanazon raszteren üzemelni párhuzamosan. Így megakadályozva azt, hogy egymást zavarják és ezáltal csomagütközések keletkezzenek.

A másik újítás nem más, mint a TDMA (Time Division Multiple Access) melynek feladata a kliensek szabályozása bázis szinten. Ennek segítségével a bázisállomás megmondja azt a rajta lévő SM eszközöknek, hogy mikor és mely időszeletben adhatnak. Amennyiben a kliens jelzi, hogy több időre van szüksége akkor a következő „körben” nagyobb időintervallumot allokál az adott kliens részére az AP függően a rendelkezésre álló airtime-tól.

A Facebook legfőbb célja egyértelműen az volt ezzel a fejlesztéssel, hogy minél több embert minél gyorsabban képes legyen felcsatlakoztatni a világhálóra. Több gyártó is igyekezett csatlakozni és kifejleszteni saját multigigabites 60GHz-es MESH berendezését azonban legtöbbjük esetében elmaradt az áttörés.

A Cambium a cnWave termékcsaládja viszont megtalálta azt az utat, amely alkalmas lehet akár arra, hogy hatékonyan megvalósítsa azt, amelyet a Terragraph projekt megszületésekor megálmodtak.

Hozzászólás írása

Hozzászólások

Ez a blogbejegyzés csak belépve kommentelhető!

Még nincs egy hozzászólás sem.