Témakörök

mini-MUM 2014

0 0
2016.04.18. 00:00

A 2014-es rendezvénnyel kapcsolatos első hírekről számolunk be, érdemes lesz ellátogatni idén is!

RegisztraljMOSTMint ahogy az a címből is kiderül, befutottak hozzánk a 2014-es mini-MUM megrendezésével kapcsolatos első információk!
Az idei évben, a hagyományoknak megfelelően, és a tavalyi helyzettől eltérően, a szervezést ismét Tóth Attila, a rendezvény alapítója és szellemi atyja vette kezébe.
Az AccessPoint Kft., karöltve a piac egyaránt prominens képviselőjének számító SENZOR Kft.-vel, a szolgáltatói közösség építésének és összetartásának elkötelezett híveként, teljes mellszélességgel támogatja a júniusi találkozót, mint szakmai, mint marketing és kommunikáció szempontjából. Ennek megfelelően, az elkövetkezendő időszakban, a két cég folyamatosan értesíti Önöket minden, a közelgő eseménnyel kapcsolatos hírről és tudnivalóról.

Amit jelenleg biztosan ismerünk:

Az aktuális mini-MUM időpontja: 2014. Június 13-15.

A helyszín:
a már jól bevált Tihanyi Művésztelep. Tekintettel azonban a tavalyi, megnövekedett látogatói létszámból adódó tapasztalatokra, a telep területét és adottságait igyekszünk racionálisabban kiaknázni.

A téma:
Az idei rendezvény fő témaköre " a mérés ". Akik ismerik a rendezvényt tudják, hogy minden évben egy konkrét téma köré szerveződtek az előadások. Idén sem lesz ez másként, a fő témában 2 prezentáció várható, emellett már most biztos, hogy érintjük a biztonságtechnikát, köszönhetően az évek során, az ügyben fokozott tapasztalatokat szerző SENZOR Kft.-nek, valamint az AccessPoint Kft. tolmácsolásában a mikrohullámú technológiák aktuális helyzetébe is betekintést kapnak a Tihanyba látogatók.

Előadások:
Délelőtt három délután pedig négy előadás

Belépő:
10,000. Ft + ÁFA / regisztráció, melyben benne foglaltatik a belépés, természetesen a póló és kitűző illetve korlátlan üdítő és kávé fogyasztás.

Regisztrálni, várhatóan a jövőhéttől kezdődően lehet, a mini-MUM hivatalos oldalon keresztül.

További részletek hamarosan!

Hozzászólás írása

Hozzászólások

Új hozzászólás
Még nincs egy hozzászólás sem.