Témakörök









































AccessPoint Academy - Induló MikroTik és Ubiquiti képzések - 2020

0 0
2020.01.07. 10:00

Az ünnepek valamint az év végi hajrá után az AccessPoint Academy 2020-ban is vár minden tanulni és tudását bővíteni vágyó jelentkezőt kurzusaira. Az érdeklődők az idei év első felében négy MikroTik tanfolyam valamint egy Ubiquiti képzés közül választhatnak. Találd meg a számodra megfelelő időpontot és jelentkezz!

Jelentkezés menete:

Tanfolyamaink kapcsán minden esetben, a regisztráció alapján előlegszámlát állítunk ki melyet a regisztrációt követően elküldünk a résztvevő által megadott email elérhetőségre. A jelentkezőnek a díjbekérő kiküldése után 5 munkanap áll rendelkezésére, hogy kiegyenlítse az előlegszámlát. A résztvevő tanfolyamra való jelentkezése az előlegszámla kiegyenlítését követően válik véglegessé melyről egy visszaigazoló levélben tájékoztatjuk.

 

MikroTik MTCNA - 3 napos képzés


Az MTCNA tréning során, a résztvevő megismeri a RouterOS szoftver alapjait, valamint az aktuális RouterBoard termékeket.

Megszerzett tudása alapján lehetősége lesz elvégezni szoftveres alapkonfigurációkat, management beállításokat, és belépő szintű hibadetektálást/hibajavítást. A tanfolyam utolsó napja záróvizsgával végződik, melyet teljesítve hivatalos, a Mikrotik által ellenjegyzet minősítést bocsájtunk ki.A kurzus szakmai anyagáról bővebben ITT olvashat.

 

Tanfolyam időpontjai:

2020.01.29-30-31

2020.04.01-02-03 - JÁRVÁNYÜGYI HELYZETRE VALÓ TEKINTETTEL ELHALASZTVA

2020.04.15-16-17 - JÁRVÁNYÜGYI HELYZETRE VALÓ TEKINTETTEL ELHALASZTVA

 

Bővebb információ és jelentkezés

 

MikroTik MTCRE - 2 napos képzés

 

Az MTCRE tréning során, a résztvevő megismerkedik a RouterOS szoftver routing funkcióival és azok alkalmazásával.

A tanfolyamon megszerzett tudással, a résztvevő képes lesz statikus és dinamikus routing felépítésére nagyobb hálózatok esetén, továbbá PtP címzés kialakítására MikroTik eszközökkel. A tanfolyam utolsó napja zárovizsgával végződik, melyet teljesítve hivatalos, a Mikrotik által ellenjegyzet minősítést bocsájtunk ki. A kurzus szakmai anyagáról bővebben ITT olvashat.

 

Tanfolyam időpontja:

2020.02.26-27

 

Bővebb információ és jelentkezés

 

MikroTik MTCIPv6E - 2 napos képzés

 

Az MTCIPv6E tréning során, a résztvevő megismeri a IPv6 protokol alapjait, valamint a legfontosabb különbségeket az IPv4 and IPv6 között.

A képzés után a résztvevő már egy komplex elméleti és gyakorlati tudás birtokában biztosággal menedzselhet IPv6 alapú rendszereket. A tanfolyam utolsó napja záróvizsgával végződik, melyet teljesítve hivatalos, a Mikrotik által ellenjegyzet minősítést bocsájtunk ki. A kurzus szakmai anyagáról bővebben ITT olvashat.

 

Tanfolyam időpontja:

2020.04.23-24 - JÁRVÁNYÜGYI HELYZETRE VALÓ TEKINTETTEL ELHALASZTVA

 

Bővebb információ és jelentkezés

 

MikroTik MTCTCE - 2 napos képzés

 

Az MTCTCE tréning során, a résztvevő megismerkedik a RouterOS tűzfal, és forgalomszabályozó funkcióival.

A megszerzett tudás alapján képes lesz a kívánt körülményeknek megfelelő tűzfal és QoS szabályok beállítására kis és nagyméretű hálózatok esetén egyaránt. A tanfolyam utolsó napja zárovizsgával végződik, melyet teljesítve hivatalos, a MikroTik által ellenjegyzet minősítést bocsájtunk ki. A kurzus szakmai anyagáról bővebben ITT olvashat!

 

Tanfolyam időpontja:

2020.06.18-19 - JÁRVÁNYÜGYI HELYZETRE VALÓ TEKINTETTEL ELHALASZTVA

 

Bővebb információ és jelentkezés

 

Ubiquiti UEWA - 3 napos képzés

 

Három napos UniFi oktatás, melynek célja a vállalati vezetéknélküli hálózatok részletes megismertetése a résztvevőkkel. Fókuszban a UniFi Controller, illetve az accesspointok telepítése és beállítása vállalati környezetben.
 

Témakörök:

 

- WLAN alapismeretek

- WLAN tervezés

- Telepítés

- Alap adoptálás és beállítás

- Haladó adoptálás és vendég hálózat
 

Tanfolyam időpontjai:

2020.03.17-18-19 - JÁRVÁNYÜGYI HELYZETRE VALÓ TEKINTETTEL ELHALASZTVA

2020.05.20-21-22 - JÁRVÁNYÜGYI HELYZETRE VALÓ TEKINTETTEL ELHALASZTVA

 

Bővebb információ és jelentkezés

Hozzászólás írása

Hozzászólások

Ez a blogbejegyzés csak belépve kommentelhető!

Még nincs egy hozzászólás sem.